Dávid, Hánun és Náhás – Ismerd el a hibáidat! szeptember 5, 2010
Uralkodása alatt Dávid jó kapcsolatot épített az ammoniták királyával, Náhással. Halála után szerette volna folytatni ezt a kapcsolatot Náhás fiával, Hánunnal, ő azonban elkövetett pár komoly hibát! M …
Jó cselekedetekre teremtve augusztus 29, 2010
Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. (Efezus 2:10) Jó cselekedetekre lettél teremtve, és ezeke …
Kompromisszumot kötni augusztus 22, 2010
Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az ÚRnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! (2. Mózes 8:24) Isten feladatot adott Móz …
Dágón bukása augusztus 15, 2010
Tudod mi történt Dágón halistennel, amikor az élő Istennel találkozott? Leesett a földre! “Fogták a filiszteusok az Isten ládáját, bevitték Dágón templomába, és odatették Dágón mellé. Amikor az …
Nem egy kellemes hajóút, de… augusztus 8, 2010
Minden bőségre, jóra, szeretetre és reményre vonatkozó ígéret birtokában is, könnyű mellékvágányra futnunk, és azt hinnünk, hogy az életünk keresztényként olyan, mint egy kellemes hajóutazás. Természe …