Szuperhős
Gondolkodtál már azon hogy szívesen lennél szuperhős, valami különleges képességgel?
Hiszen annyi ilyen könyv és film van, és lelkesen olvassuk nézzük őket! Miért? Mert kiemel a hétköznapokból, ami talán unalmas szürke. Mert minden nap ugyanaz történik: elkérik a bérletünket a villamoson, sorban kell állnunk a boltokban, és közben majdnem elkésünk a munkából, lökdösnek a metrón, elfújja a szél az újságunkat, és közben mindez senkit sem érdekel. Ugyan olyan az életünk, mint a többi száz-, meg százezer embernek itt Európában, annyira átlagos és talán annyira unalmas! Bizony néha érdekes elálmodozni, hogy jól jönne egy kis extra fizikai erő, megvédeni a gyengéket az erőszaktól, vagy egy kis extra szellemi agyi képesség, előre látni, hogy le fogjuk késni a vonatot. Kitűnni valamivel, valahogy a tömegből, talán egy kis plusz jót tenni, és akkor a többi ember majd elismer és szeret, de a legfontosabb vágyunk sokszor, az hogy ne legyünk átlagosak.
A jó hír az, hogy van valaki, aki szerint nem vagy átlagos, az életed a legkevésbé sem véletlen és nem kell, hogy unalmas legyen! Ez a valaki Isten, aki az eget és a földet alkotta és rajta minket is. Mégpedig határozott céllal és egy jó adag különleges képességgel! A történettel szuperhősei soha nem azért lettek közkedvelt, szimpatikus alakok, mert erősek, gyorsak, okosak voltak, hanem mert helyén volt a szívűk, tudták mikor és hogyan tegyék a jót másokért és elég bátrak voltak ahhoz, hogy meg is tegyék. Isten azt várja tőlünk, hogy szeressük embertársainkkal (Mt 22.39) jót tegyünk velük, tegyük szebbé a napjukat és ehhez minden eszközt megad, és segít a döntéseinkben. Ne gondoljuk azt, hogy mi alkalmatlanok vagyunk a jócselekedetekre! Kifogásokat mindig lehet keresni: ma már annyian felbosszantottak a munkahelyemen! ma nagyon sietek, nem látod? nekem sem segített soha senki! Stb, sorolhatnánk, mind ismerjük a saját életünkből ezeket a visszhangokat.
De hallhatunk egy sokkal tisztább és biztatóbb hangot is a fülünkben. Isten így szól hozzánk minden reggel mikor elindulunk: Én mindent megtettem értetek, azért mert szeretlek benneteket. A saját Fiam meghalt értetek hogy szabadok legyetek és boldogok. (Jn 3.16) Most már nem kell aggódnotok és félnetek, egyikőtök élete sem véletlen vagy hiábavaló. Jézus különleges volt a földi életében, és most is különleges. Ha hisztek benne, szeretete és barátsága titeket is különlegessé tesz.
Gondoljunk erre mikor reggel elindulunk! És mindenhez Isten egyénenként felszerel minket különleges képességekkel. Mindenki tud valamit, amit a körülötte élők esetleg nem. Ne akarjunk egyformán szürkék és unalmasak lenni, csak azért mert már megszoktuk és úgy egyszerűbb! Isten akkor a legboldogabb, ha merünk önmagunk lenni, ha felfedezzük mire vagyunk képesek, és ezt használjuk a többi ember javára. Mindenkinek másban van az ereje, az ajándéka, amit Istentől kapott: bíztatásban, nyugalomban, nevetésben, őszinteségben, határozottságban, vigasztalásban, tudásban, türelemben, találékonyságban…
Ha vidám, nevetős a természetünk vigyünk bátran örömet és derűt a lehangolt embere közé, ha jót tudunk vigasztalni, ne menjünk el közönyösen a kétségbeesett mellett, ha türelmesek vagyunk, ne hagyjuk kiborítani magunkat idegeskedő társaságban! A hatás nem marad el. Az emberek észre fogják venni, hogy különlegesek vagyunk, tudunk valamit, amit őt még nem. De ne felejtsük el, hogy mindenünk amint van Istentől van, képességeink is és bátorságunk is hogy éljünk velük.
Segíthetünk a többi embernek is megtalálni a bennük rejlő képességeket, és felismerni velük együtt minden nap, hogy az egyetlen valódi szuperhős Jézus, aki alig várja, hogy önmagunk legyünk és akivel mi mindannyian különlegesek lehetünk egy különleges életben.
Hozzászólások