A legfontosabbat rólam
Bérces Csaba vagyok. 1943-ban születtem Kispesten. Hívő családban nőttem fel, felmenőim a magyarországi pünkösdi közösség (Evangéliumi Keresztyének Közössége) alapító tagjai voltak. Öt gyermekünk van. Szeretek tanulni. Egyebek mellett a BME-villamosmérnöki karán majd a Debreceni Református Teológián is oklevelet szereztem. A lelkipásztori munka mellett, nyugdíjasként megtakarítási tanácsadással is foglalkozom.
Miért követem Jézust?
Mert Ö engem is megtalált és elfogadott, én pedig nem tudok ennél jobbat és értelmesebbet tenni.
Mit szeretek csinálni a szabadidőmben?
Szeretek olvasni, emberekkel találkozni, beszélgetni. Szeretem a természetet, az állatokat, a növényeket, a hegyeket és völgyeket. Próbálok lépést tartani korunk szellemi-, és technikai fejlődésével, a teológiai ismeretekkel, a bibliai tudományokkal, az elektronikus világgal. Korunk politikai- főleg a gazdaságpolitikai kérdéseit is próbálom legalább nagy vonalakban ismerni. Érdekel minden, ami új, de a régiség is (írástörténeti-, régészeti-, őstörténeti kutatások) és még sok minden. Az internet és a közösségi médiák sokat segítenek.
